A KEDVES K�ZELL�TE

Goethe

R�d gondolok, ha nap f�ny�t f�r�szti
    a tenger�r;
r�d gondolok, forr�s viz�t ha festi
    a holdsug�r.

T�ged l�tlak, ha sz�l porozza t�vol
    az �takat;
s �jjel, ha ing a kis pall� a v�ndor
    l�ba alatt.

T�ged hallak, ha tomp�n z�g a hull�m
    �s partra d�ng;
a ligetben ha n�ma csend bor�l r�m,
    t�ged k�sz�nt.

Lelk�nk egym�st�l b�rmi messze v�lva
    �sszetal�l.
A nap lemegy, csillag gy�l nemsok�ra.
    �, j�ssz-e m�r!

(Szab� L�rinc)

VISZONTL�T�S �S B�CS�

Goethe

Szivem dobbant: gyorsan nyeregbe!
Szinte v�gyat el�z a tett.
A f�ld m�r ringott, esteledve,
s �j f�gg�ny�zte a hegyet;
mint f�ltornyosult �ri�s, �llt
a t�lgy, a k�druh�s kir�ly,
s sz�z fekete szem�vel str�zs�lt
az erd�sz�len a hom�ly.

Felh�dombr�l n�zett a hold, csak
sand�tva, p�r�i m�g�l,
puhasz�rny� szelek lobogtak,
sikongtak a f�lem k�r�l;
az �j ezer sz�rnyet teremtett,
de kedvem friss volt �s vid�m:
milyen t�ze gyulladt szivemnek!
ereimben micsoda l�ng!

�s l�ttalak, �s m�r fel�m folyt
tekinteted �des t�ze:
szivem eg�szen a ti�d volt
s ajkam minden lehellete.
A dr�ga arcra r�zsa illat
s az eg�sz tavasz odagy�lt,
�s cs�k v�rt - istenek! - amit csak
rem�ltem, �rdemtelen�l!

De ah, a nap k�l, m�ris itt a
b�cs� a f�j� hajnalon:
mennyi m�mor a cs�kjaidban!
szemedben mennyi f�jdalom!
Mentem; l�ttam, hogy integetsz, hogy
szemedb�l a k�nny hogy �m�l:
m�gis, mily gy�ny�r, hogy szeretsz! s hogy
szeretlek, nagy �g, mily gy�ny�r!

(Szab� L�rinc)