Szemed oly tiszta még s féltett titkait az Ég rubin ajkaidban rejtette el Amíg csak létezel szívem örökké Rád figyel...
Hosszú, néma éjszakák alatt mikor még szunnyad a gondolat Ébren.. Rólad álmodom vigyázón átölel karom Ringatlak álmodozva csöndben én mint esõcsepp, ha legördül ablak peremén...
Létem ha végleg lemerűlt ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? Ki feszül föl a szivárványra? Lágy hantú mezővé a szikla- csípőket ki öleli sírva? Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket? S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist? Létem ha végleg lemerűlt, ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!
Napfény vagy szerelmem egén Szemedbõl csillagok ragyognak felém két karod lágyan, ha átölel csókodtól a Boldogság oly közel S fájdalmam mint délibáb tûnik el...