G�rdonyi G�za:

MI AZ A SZERELEM?

Egy cs�pp tinta belehull egy poh�r vizbe. A viz att�l megfeketedik.
A cs�pp tinta az volt, a melylyel Schopenhauer Az �let semmis�g�r�l �s gy�trelm�r�l sz�l� fejezetet irta. A poh�r tiszta viz az id�ben az �n lelkem.
�n akkor husz �ves voltam.
Egy ess�s �szi napon az emlitett k�nyv fek�dt el�ttem, meg a csanaki kukoriczaf�ldek sz�mad�sa.
A kukoricz�val akkor foglalkoztam, mikor a tiszttart� is bent volt az irod�ban, Schopenhauerrel pedig akkor, mikor egyed�l maradtam.
Elv�gre is fizet�stelen irnok voltam. Az ap�m az�rt helyezett ebbe a gazdas�gba, hogy l�ssak �s tapasztaljak, s amit itt tanulok, a magunk kis birtok�n haszn�t vegyem.
De �n csak a filoz�fi�t szerettem, s k�l�n�sen Schopenhauert.
H�t olvastam Schopenhauert. Az ajt�kilincs megcsapant.
Schopenhauer becsuszott a kukoriczasz�mad�sok al�.
Nem a tiszttart� l�pett be, hanem a le�nya. Ez a le�ny engem idegess� tett.
- M�r meg mi jutott esz�be? - k�rdeztem komoly hidegs�ggel.
Meg�llt el�ttem, mint a gyermek a tan�t�ja el�tt. F�l�nken n�zett r�m �s, hogy a zavar�t leplezze, a vonalz�mat vette a kez�be.
- Haragszik r�m? - k�rdezte, az �ll�t a vonalz�ra t�masztva.
- Nem, Ilka. De l�ssa, maga m�r k�t h�t mulva tizenn�gy �ves lesz, �s m�g mindig olyan gyerekes, olyan... csirke!
Kor�hoz k�pest fejletlen volt a le�ny: nem l�tszott t�bbnek tizenk�t esztend�sn�l.
- Ma az utols�t k�rdezem, - esdeklett, �szszet�ve a kezeit.
- Hallgatom - feleltem t�relmetlen�l.
- H�t tudja-e, �n m�r h�rom reg�nyt olvastam, - sz�lott bizalmas melegs�ggel.
- Csak a dologra, k�rem.
R�m emelte okos k�k szem�t, azut�n k�r�ln�zett �s olyan hangon, mintha zabr�l vagy �rp�r�l volna sz�, k�rdezte:
- Azt mondja meg nekem: mi az a szerelem?
Ha nem Schopenhauer kavargott volna bennem, tal�n nevettem volna ezen a naiv k�rd�sen. Igy azonban, komolyan feleltem:
- A szerelem k�t k�l�nnem� egy�n pozitiv �s negativ villamoss�g�nak �szt�n�s tal�lkoz�sa.
T�gra nyitott szemekkel, mereven n�zett r�m a kiv�ncsi le�ny. Minden szavamat nyelte a tekintet�vel, s azut�n mintha m�gegyszer �t akarn� gondolni a szavaimat, mozdulatlanul, n�m�n �llt el�ttem.
- Nem �rtem, - felelt v�gre olyan arczczal, a melyb�l l�tszott, hogy sirni szeretne.
- H�t j�l van, megmagyar�zom m�s szavakkal. A szerelem szines, k�pr�ztat� sziv�rv�ny egyik szivt�l a m�sikig. Vagy mondjuk: l�thatatlan, de igen-igen �lvezetes t�pl�l�k, amelynek els� falatja meg van czukrozva, az utols� falatja pedig meg van m�rgezve.
L�ttam, hogy megint nem �rt. Hogyan is �rtett volna, mikor magam sem �rtettem, a mit mondtam neki. Fontoskodtam �s nagyk�p�sk�dtem, ma m�r l�tom. �s elutasit�n n�ztem r�.
Nem mert m�r sz�lni, csak �sszetette k�t kis sov�ny kez�t, �gy k�ny�rg�tt n�m�n.
- Ilka, - feleltem t�relmetlen�l - mag�nak nem illik, hogy azt k�rdezgesse: mi az a szerelem.
S tekintetemben, hangomban benne volt az is: hogy lehet valaki annyira ostoba! Megrezzent. Az iboly�k harmatba borultak.
K�t kis kez�t az arcz�ra boritva, fordult ki a s�t�t kanczell�ri�b�l.
Szinte megb�ntam, hogy olyan nyers voltam. Ki gondolta, hogy ilyen gy�nge. No de ann�l jobb: nem alkalmatlankodik majd annyiszor.
Ezt eltal�ltam. Ilka haragudott. Szinte s�padt volt a boszus el�gedetlens�gt�l, mikor ott �lt velem szemben az eb�dl�asztaln�l. T�lt�ttem neki vizet: nem itta meg. Megkin�ltam pog�cs�val: nem fogadta el.
H�t �n meg nem b�ntam.
Ett�l a napt�l fogva nem besz�lt�nk egym�ssal.
Nem t�nt ez f�l senkinek, mert �n abban az id�ben fagyos nyugalomba voltam s�lyedve. Csak hivatalos �rintkez�sekre alkalmaztam a besz�l�-k�p�ss�gemet.
N�h�ny h�t mulva Ilk�t elvitt�k a h�zt�l. A m�rn�k b�tyja Sv�jczba k�lt�z�tt valami alagutfur�shoz a mag�val vitte a csal�dj�t �s Ilk�t is, hogy megtanuljon franczi�ul.
Az elutaz�sa annyira kedvemre val� volt, hogy az utols� napon f�lig g�nyosan, f�lig enyelegve, igy sz�ltam hozz�:
- B�k�lj�nk ki, Iluska. Ugy se l�tjuk egym�st egy esztendeig. Azalatt az egy esztend� alatt kegyed olvashat sok reg�nyt, �s azokb�l megtanulhatja, mi az a szerelem.
Sokkal ink�bb fel volt izgatva az utaz�si el�k�sz�letekt�l, hogysem �szrevette volna, milyen kicsinynek tartom. Az hatott r�, - ugy vettem �szre, - hogy azt mondtam: b�k�lj�nk ki.
Mulats�gos komolys�ggal nyujtotta a kez�t �s igy felelt:
- Nem is haragudtam, irnok �r.
- Mi�rt nem mondja: b�csi?
- H�t b�csi, ha ugy tetszik.
�s elmosolyodva k�rdezte:
- Fog nekem irni?
- Irni? �n?? Kegyednek?? Mi�rt???
- H�t ha valamit k�rdezek.
- Nem.
- �n kegyetlen.
Ezt hirtelen, haraggal mondta. V�gig n�zett rajtam, �s ott hagyott.
Hogyne! - gondoltam - majd bizony m�g Sv�jczba is felelgessek, hogy mi�rt nincs a halnak f�le? �s hogy a kan�ri madarak mit�l s�rg�k?
Elutazott.
Levelet csak egyszer irt: a nevemnapj�ra. Annak is csak a borit�k�n volt ir�s, bel�l a n�vjegye. Ez volt az �sszes �rintkez�s�nk a kisaszszony franczia esztendeje alatt.
De az�rt a sz�leihez �rt levelekb�l minden l�p�s�t tudtam.
Megirta, melyik napon vette fel az els� hosszu ruh�t; mikor volt el�sz�r szinh�zban; hogyan tanult meg korcsoly�zni, s hogy egyszer nyoszoly�l�ny is volt egy fiatal m�rn�k esk�v�j�n.
Minden h�napban k�ld�tt egy f�nyk�pet. Azokon lehetett l�tni, hogy franczi�ul sokkal gyorsabban fejl�dik; mint ahogy magyarul fejl�d�tt. Sov�ny kis arcza megg�mb�ly�d�tt, s a hosszu ruha nagyle�nyny� tette. Minden f�nyk�pen mosolyg�s volt az arcza. A sz�l�i �r�ltek ennek. Azt mondt�k, hogy j�l �rzi mag�t, az�rt mosolyog. Csak �n vontam v�llat. Hiszen tudnival� is, hogy a fotografus szokta figyelmeztetni erre az embereket.
K�l�nben nem sokat t�r�dtem vele, hab�r a csal�d el�tt tisztess�g ok��rt azt kellett mutatnom, hogy �n is �rdekl�d�m a sorsa ir�nt. Ezt egyszer meg is irt�k neki, s � azt felelte, hogy szfinkszszer� ember vagyok.
Ez a felelete gondolkod�ba ejtett. - Ej, ostoba besz�d! - mondottam egyn�h�nyszor. De az�rt ezen a napon m�gis emberfej� oroszl�nnak �reztem magamat, �s egyszer belen�ztem a t�k�rbe is.
D� csakhamar kir�ztam a fejemb�l. - Gy�nges�g! - mondottam. Pokolba vele! A filoz�fia szerint: az emberben nincs semmi k�l�n�s. Az ember a legjobban kifejl�d�tt �llat: majomb�l val�!
Ujra a hideg, elm�lked� filoz�fus voltam.
Alig t�r�dtem azzal, hogy meg�rkezik. Egy emberrel t�bb vagy kevesebb egy tiszttart�h�znak nevezett k�rak�sban, az ut�lj�ra is mindegy a filoz�fusnak, aki fel tudja fogni a dolgok �s �llapotok m�lys�geit.
De az m�gis meglepett, hogy mennyire kifejlett a bimb�!
Nagy le�nny� n�tt a franczia esztend� alatt! Nem Iluska t�bb�, hanem nagys�d. A csel�dek kezet cs�kolnak neki, s az, �reg Mih�ly mindenes f�loldalt emeli a kalapj�t, m�g vele besz�l.
Galambsz�rke ruh�ban �rkezett meg; a fej�n szalmakalap volt, s a kalapon leng� gy�ngyvir�g-f�rt�k. A termete megnyult; az arcza megg�mb�ly�d�tt; a szeme tele volt l�lekkel �s valami rejtelmes b�b�jjal. B�tran �s bizonyos fens�s�ggel besz�lt. Szinte zavarba ejtett. �reztem, hogy nekem is kezet kellene cs�kolnom. De nem tettem meg, csak megszoritottam a kez�t.
Egy�tt vacsor�ztunk. A t�rsalg�s �l�nk volt. Az �r�mnek vid�m leveg�je t�lt�tte be a h�zat. M�g az �n nyugodt, tiszt�n l�t� lelkemre is hatott a h�znak ez a kedves izgatotts�ga.
Iluska ugyan feljebb �lt most m�r k�t helylyel, az asztal tuls� fel�n, de az�rt nekem nyujtotta a pohar�t.
- Lesz sz�ves, ugy-e? - sz�lt k�r� tekintettel, - mint r�gen...
�s �n olyan buzgalommal t�lt�ttem a vizet, mintha az volna az �letem f�cz�lja, hogy neki minden vacsor�n�l vizet �ntsek.
- �n sokat v�ltozott, - sz�lt a poharat let�ve, mik�zben figyelmesen n�zett az arczomra.
- Javamra vagy k�romra?
A zajban nem figyeltek r�nk.
Pajkosan nevetett.
- No l�m, - sz�lt kecsesen f�loldalt billentve a fej�t, - m�g azt k�v�nja, hogy b�kokat mondjak.
R�gen nem �ltem k�t �ra hossz�ig egy�tt a csal�ddal. Mikor j� �jt kiv�ntam nekik, �reztem, hogy v�ltoz�s t�rt�nt bennem. Az eg�sz testem rugalmas volt. A szemem �gett. �s mintha a szivem f�lsz�llott volna a fejembe.
Sok bort ittam, - gondoltam magamban. �s a pusk�mat a v�llamra vetve, s�t�ltam �t a holdvil�gos mez�s�gen.
Pedig nem ittam sok bort. H�rom poh�r volt az eg�sz. Nekem nem is szokott a bor meg�rtani. Leittam ak�rh�nyszor az eg�sz uradalom gazdatisztjeit a s�rga f�ldig.
Meg�lltam a gyaloguton, �s belen�ztem a holdvil�gba. F�nyes, telt arczczal ragyogott az �gen. A k�dfinoms�gu fellegek f�lig bef�tyolozt�k.
- Kih�lt �gi test. Tal�n embermilli�k temet�je - mormogtam.
Voltak�ppen semmi sz�ks�gem se volt arra, hogy a holdat n�zzem, �s hogy ilyen komoly �s tudom�nyos megjegyz�st r�ppentsek fel�je; de az esti izgalomt�l mindenk�ppen szabadulni iparkodtam.
A hold mintha gunyosan mosolygott volna re�m!
Nem birtam megv�lni annak a le�nynak az arcz�t�l. R�steltem ezt magam el�tt. �n, a ki f�l�tte �lltam �rtelmi tekintetben a h�tk�znapi emberis�gnek, �n legyek egy n�i nemhez tartoz� kiskoru ember hat�sa alatt? Nem, ezerszer nem!
Szinte d�hbe j�ttem. Idegesen kaptam fel a pusk�mat �s beledurrantottam a holdvil�gba.
Ezzel mintha a m�rgemet l�ttem volna ki, megenyh�lni �reztem magamat. V�llamra vetettem ism�t a fegyvert, �s cs�ndes r��r� l�p�sekkel visszaballagtam a lak�somra.
Enyhe m�jusi �j volt. Ablakomon behallatszott a miri�d mezei bog�rnak hull�mz� h�rfa�neke. Ablakom el�tt egy fiatal ak�czfa b�lintgatott a lombjaival. Akkor vir�gzott �ppen.
�reztem, hogy mindez sz�p. �s boszankodtam rajta. Mert a filoz�fi�nak nincs nagyobb hal�la, mint ha meg van hatva. A filoz�fusnak sohase szabad meghatottnak lennie!
A term�szetben nincs semmi meghat�. Mindennek van magyar�zata; az �j nem m�s, mint �rny�k �s alv�s; a bogarak egym�st h�vj�k; f�reg hivja a f�regkedves�t; s az ak�cz az�rt b�lintgat, mert a leveg��ramlat emelgeti a lombjait.
F�l�lomban m�gis ugy r�mlett el�ttem, mintha Ilka �llana az ablakom alatt. A k�t karja kiterjesztve, s amig re�m mosolyog, k�t tenyer�b�l hull az �k�czvir�g.
Felugrottam. Az ablakn�l nem �llott senki. Az udvarra feh�r f�nyleped�t teritett a hold. Cs�ndes volt minden. M�g a kuty�k is ott fek�dtek �sszeguborodva az udvar k�zep�n �s aludtak.
Az Ilka ablaka s�t�t volt. A vasr�csozat k�z�tt ott tark�ltak a vir�gok, s azokon bel�l s�r� csipkef�gg�ny feh�rlett.
- L�zam van, - gondoltam, - ezen �t kell esni.
Ujra az �gyamra d�ltem, �s elhat�roztam, hogy filoz�fushoz ill� megad�ssal t�r�m a l�znak bels� f�ktelenked�s�t.
A vil�g legforr�bb l�za lehetett az, a mely hatalm�ba keritett. Kiforgatott a term�szetemb�l. R�szint �bren, r�szint �lomban folyton Ilka k�r�l j�tszott minden gondolatom. Ugy �reztem, mintha szerelmes voln�k a le�nyba, s a lelkem �trep�lne hozz� az ak�cz illat�val.
V�gre hajnalodott. Friss leveg� hull�mzott be a szob�mba. A lombok k�z�tt felhangzott az ezernyi ver�b csicserg�se.
Fel�lt�ztem, �s l�h�tra pattanva bej�rtam a hat�rt.
A l�z ut�n nem �reztem semmi gy�nges�get, mind�ssze egy-egy kis szivszorul�st, valah�nyszor Ilk�t v�ltem megpillantani a t�volb�l.
Az �r�m hetet mutatott. Siettem reggelizni.
Az �rny�kos kertben teritettek. A csal�d m�r v�rakozott r�m. Ilka halav�nyk�k reggeli ruh�ban �lt az asztaln�l, �s a h�ziasszony szerep�t �tv�ve, t�lt�gette a k�v�t.
A mama boldog tekintettel n�zte. A gyerekek k�r�lcsipogt�k. A nap apr� f�nytall�rokat csusztatott ide-oda az asztalon, a mint a lombokon �tbujhatott. Sz�val csak �ppen Margitay hi�nyzott, hogy ezt lefesse.
De �n igyekeztem a var�zst ler�zni.
- Kegyed olyan most k�z�tt�nk, mint egy reg�nyalak, - sz�ltam a le�nyhoz.
- Idegen vagyok, ugye?
- Nem. Hanem mintha idealiz�lta volna �nmag�t. Elment t�l�nk mint gyermek, �s visszat�rt mint nagyle�ny. Ha m�gegyszer elmenne, tal�n mint asszony ker�lne vissza.
- �n g�nyol�dik!
- B�mulom kegyedet.
- Sz�p vagyok tal�n?
A k�rd�s olyan hirtelen j�tt, �s olyan keresetlen�l bizalmas volt, hogy nem felelhettem r� m�st, mint azt, hogy nagyot intettem a fej emmel.
� kaczagott.
�n boszankodtam.
- No I�m, - sz�lt fel�m fordulva - h�t a j�g is tud meleg lenni?
- Tud nagys�d, an�lk�l is, hogy olvadna.
Hadd �rtse meg, hogy er�sebb vagyok mint az � sz�ps�ge.
Szerencs�re lehetetlenn� tette a besz�lget�s�nk folytat�s�t a papa, a ki az isp�nnal nagyhangu vit�t kezdett a birkausztat�r�l.
Hallgattam Ilka a kicsinyekkel bajl�dott. Annyi zsemly�t raktak a cs�sz�j�kbe, hogy mind beitta a k�v�t. .
Mig Ilka kedves zs�mbel�d�ssel osztott k�z�tt�k igazs�got, figyelmesen n�ztem minden mozdulat�t. Mert a var�zst semmi sem oszlatja olyan hamar sz�t, mint a figyelmes szeml�let. Egy pr�zai mozdulat, egy illetlen sz�, egy pehelyke egy hajon, egy kis kuszas�g a szem�ld�k�n el�g arra, hogy megsemmis�tse a sziv�rv�ny-�veget.
De Ilk�t egy percre se hagyta el a szerencs�je. Mozdulatai keresetlen�l b�josak, plasztikusak voltak; ajk�r�l a kedvess�g besz�lt; a haja olyan volt, mint a most kibontott gesztenyebarna selyem, a melynek minden sz�la ragyog s meleg puhas�ggal hajlik egy�v�. Volt ezenk�v�l valami megragad� finoms�g �s eleven szin az arcz�ban �s valami �desen k�v�ntat� piross�g az ajkain.
Nem n�zhettem tov�bb.
F�lkeltem az asztalt�l, �s komoly udvariass�ggal k�sz�ntem.
Azt hittem, azzal a hidegen ny�jas fejb�lint�ssal felel, ahogy egy franczi�ul nevelt kisaszszonynak kell felelnie.
� azonban e helyett v�logat�s n�lk�l val� egyszer�s�ggel tekintett r�m, �s ezt mondta:
- Siet? J� mulat�st!
Ezen a napon moh� szomjus�ggal olvastam �t minden olyan kezem �gy�ben lev� munk�t, amely a n�kkel term�szettudom�nyi �s filoz�fiai szempontokb�l foglalkozik.
A k�nyvekben megtal�ltam a n�i sz�ps�gnek semmiv� magyar�z�s�t az utols� szempillasz�lig, de nem tal�ltam meg azt, hogy micsoda er� az az Ilka tekintet�ben, amely engem k�t, s micsoda rejt�lyes kisug�rz�sa az a kez�nek, mikor az eny�met meg�rinti, a melylyel engem megzavar, honnan van az, hogy b�dult vagyok, ha megl�tom, �s az ostobas�gig �rz�keny, ha velem szemben �l. Tudom, hogy a test �s v�r nem egy�b, mint viz, m�sz, s�, foszfor stb., mint �n vagyok de � benne van valami, ami se nem viz, se nem m�sz, se nem foszfor. Valami er� van benne, ami er�sebb, mint nekem minden er�m!
Valami titkos gonosz hang bele�v�lt�tt a vel�m k�zep�be:
- Szerelmes vagy!
Kaczagtam.
- Micsoda? Hogy �n olyan �rz�snek legyek rabja, ami a sarka alatt van az �rtelmemnek! Hogy �n annak az �rz�snek, amit egyszer�en fajfentart�s �szt�n�nek nevez a tudom�ny, al�vessem magamat, mint az �llatok! Sz�gyeln�m magamat magam el�tt!
S el�szedtem azokat a k�nyveket, melyek tudom�nyosan marczangolj�k izekre a szerelmet, s mutatj�k, bizony�tj�k, hogy az semmi, de semmi! Gy�nges�g, �szt�n, villamoss�g, �llati m�gness�g, v�rp�ra; fatamorgan�ja az agyvel�nek, nem is a szivnek!
�s m�gis, m�gis nem tudtam visszahidegedni, megnyugodni, filoz�fus maradni.
- A k�nyvek ostob�k! - sz�ltam f�lretaszitva az eg�sz halom tudom�nyos munk�t. De �reztem, hogy ebben az �llapotomban �n se vagyok k�l�nb a k�nyveimn�l.
Kimentem ujra a szabadba. A nyugov� nap a h�tamra s�t�tt. Az �rny�kom, mint egy r�mhosszu komoly �ri�s, mozgott nagyokat l�pve el�ttem.
Hov� lesz az �rny�k, ha az ember meghal? - t�n�dtem, csakhogy minden egyebet kiv�rjek a fejemb�l.
Az �rny�k belebujt a rozs k�z�. Mert a rozsf�ldeken voltam. Egy teh�np�sztorle�ny buzavir�got �s pipacsot szedett bokr�t�ba. Bizonyosan a szeret�j�nek szedte.
- Mi a neved? - k�rdeztem el�tte meg�llva.
- Marcsa, - felelt a le�ny zavarodottan.
Azt hitte tal�n, hogy meg akarom z�logogolni, ami�rt az uradalmi uton legelteti a tehen�t.
Tizenhat-tizenh�t �ves lehetett. Az arcza barna volt a napt�l �s az eg�szs�ges piross�gt�l. A haj�ban h�rom sz�l buzavir�g k�klett.
- Te, - sz�ltam hozz� nyersen �s komolyan, - van-e szeret�d?
Sz�j�ba vette a k�t�nye cs�csk�t, �s harapd�lni kezdte. Az arca elv�r�s�d�tt. A szemei szinte k�nnyekben usztak.
- No ne ijedj meg. Hiszen nem b�ntalak. H�t van-e m�r szeret�d?
- Van, - mondta gy�n� hangon a le�ny. - �s igaz�n szereted?
- Igaz�n, - felelt, f�ldres�tve a szem�t.
- H�t mi�rt szereted?
V�llat vont.
- Csak.
- M�s sz�val felelj.
- Nem tudom.
- Sz�p? J�? Er�s? Vagy mi van benne, a mi�rt szereted?
- H�t sz�p is, j� is.
- De n�zd, a vil�gon van legal�bb is �tvenezer milli� leg�ny, a ki sz�p is, j� is, h�t akkor te azt mind szeretheted?
- Olyan sz�p egy sincs, mint a Miska.
- Melyik Miska az?
- Balogh Miska.
- A mi b�res�nk?
- Az.
N�mi meglep�d�ssel n�ztem a le�nyra, aki most m�r halav�ny volt f�lelm�ben. A szeret�je a legcsufabb parasztleg�ny: fejletlen, bajusztalan, sav�szem� �s bamba bikficz, a ki m�g a sz�nt�st se tudta elv�gezni becs�letesen. H�t tess�k ez ennek az ide�lja.
A fejemet r�zva mentem tov�bb. H�t szerelmes vagyok �n? Egy-k�rs�gban voln�k �n ezzel a korl�tolt elm�j� paraszt le�nynyal?
Lehetetlen!
Este volt m�r. Az �gen meghamvadt a felh�k parazsa. Az erd�sz�len, mintha lehullott
volna bel�le egy dara, t�zet l�ttam fellobogni. Az �reg Istv�n juh�sz van ott. Istv�n juh�sz szokott besz�lgetni a t�zzel �s a kuty�ival.
Valami h�zott hozz�. Magam se tudom micsoda. N�ha az ember kiv�nja a t�rsas�got. Mindegy ak�rki.
A kuty�i n�h�ny csahint�ssal jelentett�k az �rkez�semet. Istv�n felk�ny�k�lt �s megbillentette a kalapj�t.
- Aggyisten.
- Aggyisten.
- Kij�ttem egy kicsit besz�lgetni. Nincs baj?
- K�t kos megker�lt.
- Vigy�zni kell, hogy ne verekedjenek.
Azt�n hallgattunk. Az �reg el�vette a pip�j�t �s megt�mte. A t�zb�l kikotort egy g�mb�ly� kis parazsat, megt�nczoltatta a tenyer�n �s r�guritotta a pip�j�ra.
- �regem, - mondom neki, - maga m�r sok mindenen kereszt�l ment �let�ben.
Az �reg ugyan sohase ment kereszt�l egyeben, mint napj�ban k�tszer a patakon, mert mi�ta �l, mindig juh�sz volt, �s a hat�ron kiv�l csak Szent Mih�lykor j�rt, mikor csizm�t vagy sub�t vett a v�s�ron, deh�t bevezet�snek j� volt ez.
- Ugyan, mondom neki,? volt-e kend valaha szerelmes?
- Szerelmes, - sz�lt az �reg v�llat vonva. Lehet, hogy v�tam. Az �rd�g tudja.
- T�n sohse volt szerelmes?
- H�t v�ni v�tam. Hogyne lettem v�na. De tudja, olyan n�ta ez m�r nekem, hogy se az elej�t nem tudom, se a v�g�t.
- Nem n�ta az, �reg, hanem betegs�g. Nyavalya!
- Nyavalya? B�r benne v�n�k.
- H�t nem tartja rossznak?
- Rossznak? Egy�b j� sincs a vil�gon, mint a sz�p l�ny meg a tejfeles bableves.
A t�z cs�ndesen pattogott. Mind�ssze h�rom sz�l kis galagonya�g piroslott benne, saj�ts�gos illatu g�zt p�ff�gtetve a par�zs felett. Az �reg beljebb-beljebb tologatta az �gakat.
- Tal�n bizony... k�rdezte az �reg. De nem mondta tov�bb.
- Nem �n, - feleltem. Csak �ppen tudni akartam, hogy az ilyen �reg ember bolonds�gnak vagy okoss�gnak tartja-e, ha a fiatal esze megbomlik.
- H�t biz az bolonds�g, - felelte az �reg, - de annyi bizonyos, hogy j�l esik.
Elgondolkozva mentem haza. M�r a vacsor�n�l �ltek. Ilka tr�f�s szemreh�ny�sokkal fogadott - �n rossz ember: hidegen akarja megenni a levest. H�t ha megbetegszik t�le!
Nem figyeltek r�nk.
Azt tal�ltam mondani:
- Ki b�nn�!
K�l�n�s pillant�st vetett r�m �s elfordult.
M�snap Mantegazza volt zsebemben. Az erd�be mentem vele. Az erd� tele volt mad�rdallal �s vir�ggal; a madarak dala, a vir�gok kelyhe tele volt titokkal, eped�ssel, boldogs�ggal.
Magyar�zd sz�t a szerelem var�zs�t, Mantegazza!
Nem tudtam olvasni. Valami f�raszt� �des zsibbad�s tette neh�zz� a szememet.
H�t csakugyan szerelmes voln�k? Nem. �n nem lehetek szerelmes, ha nem akarok az lenni. Mi�rt is voln�k bele szerelmes? Mert sz�p? Mert j�? H�t nem tudom-e elemezni a sz�pet, hogy csak az igazat l�ssam; nem tudom-e leh�mozni a j�s�got az �nz�s magv�r�l? Vagy az�rt voln�k bele szerelmes, mert � szerelmes �nbel�m? Enn�l a gondolatn�l megreszketett a szivem. Kisz�d�lt a fejemb�l minden filoz�fia. Az erd� leveg�je mintha megf�nyesedett volna. A lombok cs�ndesen integettek. A vir�gok �l�b�l kisz�lltak a m�hek �s cziter�ltak a leveg�ben.
A bokrokon �t kil�ttam az erd�sz�lre.
A domb karim�j�n tulnan lebeg� feh�r valami emelkedett f�l. Eleinte azt hittem: felh�, Azut�n l�ttam, hogy n�i naperny�.
Ilka volt.
Valami boldog sz�d�l�s fogott el. Tudtam, hogy gy�ngyvir�g�rt j�n. Mindennap vitt haza egy csom�t. A gy�ngyvir�g illat�t szerette legjobban.
Csakugyan a kiserd�nek tartott. �vatosan felfogta a ruh�j�t, s a naperny�j�t �sszevonta.
Nem sz�lok neki, - gondoltam. De az arczom kimelegedett. �reztem, hogy nem tudok tiltakozni az �r�m ellen, amely eg�sz val�mat �tj�rta.
Magam se tudom mi�rt: f�ty�r�sz�sbe fogtam.
Ilka lassank�nt figyelmess� lett a f�ty�l�sre. Meg�llt �s oda n�zett, a hol fek�dtem. F�ltekintettel is l�ttam rajta, hogy meg van lepve.
- Jaj istenem, majd megijesztett, - sz�lt, mikor �n ugy tettem, mintha hirtelen megl�tn�m �s meg voln�k lepve. - El nem tudtam tal�lni micsoda mad�r f�ty�r�sz.
- Mad�r ha voln�k...
- Verset irt?
- Nem, csak �reztem.
- E szerint �n itt most po�tikus hangulatba ringatta mag�t �s �n kizavartam bel�le.
- Ink�bb belezavart, kisasszony.
Elragad�an sz�p volt azzal a finoman hunyorg� nagy b�rsonyszemeivel. A kez�ben tartott gy�ngyvir�gokat olykor az ajk�hoz emelte, �s m�moros tekintettel sz�vta be az illatot. Bej�rtam vele az erd�t �s segitettem megd�zsm�lni a bokrok vir�gait.
- Mondja csak, - sz�lt egyszer - eml�kszik-e, mennyit zaklattam valamikor a k�rd�seimmel?
- Akkor m�g gyermek volt kegyed.
- �s n�zze, valah�nyszor �nt l�tom, m�g most is mindenf�le boh� k�rd�sek t�madnak bennem.
- K�rdezzen nagys�d, k�rdezzen, az isten �ldja meg.
- De akkor �n ism�t azt mondja, hogy ostoba vagyok.
- Ezt nem mondtam soha.
- Lehet, de mondott eff�l�t el�gszer. Oh mennyire sirtam, ugy titokban, mikor nem adott magyar�zatot!
- Kegyed sirt? - k�rdeztem el�rz�keny�lten.
S mi volt term�szetesebb, mint az, hogy gy�ng�den megfogtam a kez�t, �s m�ly meghatotts�gomban az ajkamhoz emeltem.
Ez volt az els� eset, hogy megcs�koltam a k�z�t.
A keze forr� volt. A szem�ben valami r�szeg�t� f�ny lobbant meg. Nem vonta el a kez�t. Hallgatott.
K�r�l�tt�nk hallgatott a s�r� erd� is. A levelek �rny�k�ba beleomlott a napnak z�ldre fest�d�tt f�nye. Ilka kez�b�l lehullt a csokor a f�re. �s csend volt k�r�l�tt�nk, templomi cs�ndess�g.
- Ilka, - mondottam, - kedves Iluska. Erre � a mellemre borult, �s �n �t�leltem.
Tudtam, hogy t�vol van a b�lcsess�gt�l ez az �llapot, amelyben vagyok, de igaza volt az �reg juh�sznak, hogy mindegy, ha ostobas�g is, de gy�ny�r� ostobas�g!